Felborult egy személygépkocsi Tilajnál

2014. 11. 06., cs - 14:23
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 70 éves férfi sérült meg a balesetben.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett egy 70 éves tilaji ember abban a közlekedési balesetben, amely 2014. november 5-én 15 óra 45 perckor történt a 73236-os számú úton. A rendelkezésre álló adatok szerint az idős férfi Suzuki Swift típusú autójával, utas nélkül közlekedett Tilaj felől a 76-os főút felé, amikor eddig még ismeretlen körülmények között letért a jobb oldali útpadkára, majd visszatért az útra, azt követően pedig a bal oldali árok partoldalának ütközött, többször megfordult a tengelye körül, végül pedig az autó a tetejére borulva állt meg. A gépkocsi sofőrjét a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Keszthelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.