Elgázolt egy gyalogost, majd elhajtott

2014. 08. 16., szo - 15:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit, aki autójával elütött egy gyalogost Pomázon, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint F. Péter 32 éves pomázi lakos 2014. augusztus 15-én 21 óra körüli időben személygépkocsival közlekedett Pomázon, Pilisszentkereszt irányából Szentendre felé, amikor a Kossuth Lajos utcában eddig ismeretlen okból és körülmények között elütött egy 70 éves nőt. A 32 éves férfi az ütközést követően megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Szentendrei Rendőrkapitányság és a Pomázi Rendőrőrs munkatársai a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az- ekkor még- ismeretlen gázoló felkutatását. A végrehajtott rendőri intézkedések eredményeként a rendőrök a hajnali órákban a településen elfogták és előállították a balesetet okozó F. Pétert. A férfit közúti baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A baleset pontos okát és körülményeit a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya- szakértők bevonásával- vizsgálja. A gyanúsított szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.