Négy nap elzárás csoki lopásért

2013. 09. 02., h - 14:16
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két budapesti férfi ellen hozott ma délelőtt végzést a Székesfehérvári Járásbíróság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, bolti lopás miatt érkezett bejelentés a Gárdonyi Rendőrkapitányságra 2013. augusztus 30-án délelőtt Agárd egyik élelmiszerüzletéből.

A bolt eladója elmondta, a két tolvaj csokoládét vitt ki fizetés nélkül az üzletből, majd egy Suzukival menekültek el a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően az elkövetők keresésére indultak, majd Velencén, az Akácfa utcában meg is találták a keresett autót. A gépkocsiban ülőket igazoltatták, az ellenőrzésük során táskájukból előkerült több tábla csokoládé is. A két budapesti férfit előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol megindult velük szemben a szabálysértési eljárás, meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették őket.

A 24 és a 62 éves fővárosi férfi 2013. szeptember 2-án délelőtt állt bíróság elé. Annak ellenére, hogy nem ismerték el a terhükre rótt szabálysértés elkövetését, a bíró a bizonyítékok és tanúvallomások alapján, négy nap elzárással sújtotta őket.       


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.