Vitás közlekedési helyzet

2014. 04. 16., sze - 15:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal él a rendőrség az ellen a kecskeméti férfi ellen, aki bántalmazott egy nőt és a védelmére kelő férfit.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatott nyomozást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. János 40 éves kecskeméti lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi Kecskeméten a Kupa utca és a Hétvezér utca kereszteződésében 2013. augusztus 2-án 18 óra körüli időben egy vitás közlekedési helyzet miatt szóváltásba került egy nővel, akit a szóváltást követően kétszer megütött. A bántalmazásnak szemtanúja volt egy kecskeméti férfi is, aki a rászólt F. Jánosra, hogy ne bántsa a nőt. A férfi a kérésnek eleget tett, és a helyszínről ekkor már távozó sértett férfit először hátulról, majd több alkalommal szemből ököllel megütötte. A sértett ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben a nyomozást 2014. április 15-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldi meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.