Visszajárt lopni a varrodába

2016. 02. 11., cs - 07:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint közel egymillió forint értékben lopott egy varroda épületéből a szabadszállási férfi, majd az eltulajdonított tárgyakat felesége értékesítette.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015 nyara és 2015. november 15. közötti időben ismeretlen tettes betört egy szabadszállási üzemen kívüli varroda épületébe és onnan ipari varrógépeket, varrógépmotor-villanymotorokat, asztali lámpákat, ipari gőzvasalót, villanyradiátort, alumínium ajtót, csaptelepet, gáztűzhelyet és egyéb alkatrészeket tulajdonított el.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A beszerzett információk alapján a nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt. A 44 éves Sz. Lászlót szabadszállási otthonában 2016. február 9-én 8 óra 30 perckor elfogták a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított több alkalommal visszajárt lopni a varroda épületébe, amellyel közel egymillió forint kárt okozott. Az eltulajdonított tárgyakat szétszerelte, illetve kisebb darabokra szétverte, majd azokat egy MÉH telepen a felesége leadta. A 38 éves Sz. Lászlónéval szemben orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

A szabadszállási gyanúsítottak kihallgatásukkor beismerték tettüket, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.