Verekedtek, szamurájkarddal fenyegetőztek

2016. 05. 20., p - 13:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök egy győri szórakozóhelyen történt verekedés miatt.

A rendőrségre 2016. május 18-án 23 óra 15 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy győri szórakozóhelyen két társaság szóváltásba keveredett, ami dulakodásig fajult. A verekedők székeket, poharakat törtek össze. Két férfi elhagyta a vendéglátóhelyet, majd pár perc elteltével visszatértek, és az idősebb egy szamurájkarddal fenyegette meg az ott lévő vendégeket és a személyzetet.

A helyszínre érkező rendőrök a garázdákat elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. Az egyik férfinél kábítószer fogyasztás gyanúja is felmerült, a vele szemben alkalmazott drogteszt metanfetaminra pozitív értéket mutatott.

Az öt gyanúsított ellen a Győri Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.