Vádemelési javaslat a verekedő fiatalokkal szemben

2016. 02. 06., szo - 09:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vásárosdombón estek egymásnak, a rendőrök előállították őket.

Vádemelési javaslattal zárta a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság azzal a 21 éves nagyszékelyi férfival, valamint 22 éves vásárosdombói nővel szemben, akikhez 2015. december 10-én 9 óra körüli időben Vásárosdombón mentek ki a rendőrök. Mint arról korábban beszámoltunk, a volt élettársak szóváltást követően az orvosi rendelő előtt kölcsönösen bántalmazták egymást. A járőrök az intézkedéskor megállapították, hogy a közös gyermekük miatt kialakult nézeteltérés vezetett tettlegességig.

Előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket, velük szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a büntetőeljárást. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.