Szabálysértési őrizet, pozitív teszt

2016. 02. 21., v - 07:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert fogyasztott és egy tabletet tulajdonított el.

Egy nő tett bejelentést 2016. február 20-án 17 óra 50 perckor a Püspökladányi Rendőrkapitányságra arról, hogy Püspökladány, Rákóczi utcában található házából volt élettársa eltulajdonított egy tabletet. A rendőrök a bejelentést követően a szabálysértőt otthonában igazoltatták és nála a tabletet megtalálták. A járőrök a 31 éves férfit lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt a városi rendőrkapitányságra előállították, ahol – meghallgatását követően – a gyorsított bíróság elé állítás érdekében őrizetbe vették. A rendőrök a tabletet lefoglalták, majd a tulajdonosának visszaadták.

Az intézkedés során Sz. Gyulával szemben kábítószer fogyasztásának gyanúja merült fel, ezért vele szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelt ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.