Riadalmat keltettek

2015. 08. 27., cs - 07:47
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kommandósnak öltözve, fegyverrel a kezükben sétált végig négy fiatal Komárom egyik utcáján.

Nagy riadalmat keltett négy fiatal 2015. július 14-én éjszaka Komáromban. Egy helybéli telefonált a 112-es segélyhívóra 22 óra 54 perckor, hogy emberek terepruhában, fegyverrel a kezükben sétálnak a városban. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja valamennyi, Komáromban szolgálatban lévő egységét a megadott címre irányította, hogy ellenőrizzék a bejelentés valóságtartalmát, amely szóról szóra igaznak bizonyult annyi különbséggel, hogy a fiatalok kezében lévő fegyver mindegyike Air Soft volt.

 

A négy fiatal elmondta, hogy a Duna-partra indultak, ott akartak gyakorlatozni. A csapatmunkán akartak erősíteni. Otthon beöltöztek, majd sötétedést követően útnak indultak. Először egy üresen álló hangárba mentek, ahol az épületharcot gyakorolták, ezután vágtak neki az erdőnek. Mivel nem tudták pontosan, merre járnak, és merre folytassák útjukat, jobbnak látták, ha a betonúton közelítik meg a területet. Ruházatukra vonatkozóan egyikük elmondta, hogy mindig beöltöznek terepmintás egyenruhájukba, „melegítőbe ugyanis senki sem megy airsoftozni”.  A négy fiatal ellen garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított szabálysértési eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság, amelyet 2015. augusztus 26-án lezárt a rendőrség és az ügyet továbbította a Komáromi Járásbíróságnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!