Országos összesítő

2014. 11. 01., szo - 06:11
ORFK Kommunikációs Szolgálat

24 óra.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 53 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: Három halálos kimenetelű közlekedési balesetben három személy életét vesztette. 17 súlyos, 33 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 227 személyt fogott el, közülük 87 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 35 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 204 személyt állítottak elő, köztük 76 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 24 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 97 esetben foganatosítottak.

Tiltott határátlépés miatt 255 főt fogtak el a rendőrök, három személlyel szemben közokirat – hamisítás, két fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.