Őrizetben a két betörő

2016. 02. 17., sze - 08:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták azt a két fiatalembert, akik a megalapozott gyanú szerint betörtek egy családi házba Hajdúhadházon.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tett bejelentést egy férfi 2016. február 16-án 20 óra 13 perckor, mert ismeretlenek betörtek a Hajdúhadházon található családi házába. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol felvették a kapcsolatot a sértettel és megállapították, hogy az elkövetők a ház ablakát benyomták, majd a szobából eltulajdonítottak egy televíziót, a hozzá tartozó beltéri egységgel, továbbá egy plédet, valamint az udvarról elvittek egy nyulat. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai a környező utcákban széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként 35 percen belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost. A rendőrkapitányságra előállított 18 éves B. Krisztiánt és 17 éves társát a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A fiatalemberek a bűncselekmény elkövetését elismerték.

Az eltulajdonított értéktárgyakat és a nyulat a rendőrök az egyik terheltnél tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.