Nővérszállóban lopott

2016. 02. 09., k - 08:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértési őrizetben a 27 éves debreceni férfi.

Az egyik debreceni nővérszállóból tett bejelentést egy férfi 2016. február 8-án 3 óra 40 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy ott egy férfit tartanak vissza, aki valószínűleg lopott a szállóban. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek és megállapították, hogy az egyik ott lakó észrevette a férfit, aki éppen az első emeleten található fotelek mögött bujkált a sötétben. A bejelentő kérdőre vonta a férfit, aki azt mondta, hogy beteg édesanyját jött meglátogatni, de nem találta meg. A járőrök a férfit igazoltatták, majd ruházatának átvizsgálásakor több tusfürdő, dezodor, borotva, fogkefe, biciklilámpa, fogkrém és egy póló került elő. A bejelentő felismerte a korábban a folyosón található ruhaszárítón lévő pólóját, majd a rendőrök megállapították, hogy a férfin van a szintén a ruhaszárítóról levett alsónadrág is. A rendőrök a 27 éves helyi lakost elfogták és lopással elkövetetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bíróság eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.