Nem állt meg a baleset után

2016. 06. 23., cs - 06:36
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy győri férfi ügye, aki elhajtott egy 82-es főúton történt baleset helyszínéről.

A Győri Rendőrkapitányság segítésnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást K. Sándor 55 éves győri lakos ellen.

A vizsgálat adatai alapján a gyanúsított 2016. április 9-én délután Opel típusú gépkocsijával Écs felől Ravazd irányába haladt. A 82-es számú főút 58-as kilométerszelvényhez érve az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, amikor visszapillantó tükrével nekiütközött egy szemből szabályosan érkező Renault típusú személyautónak. A Reanault vezetője a frontális ütközés elkerülése érdekében jobbra kormányozta gépjárművét és az út menti árokfalnak csapódott. A balesetben a vétlen autó utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az Opel sofőrje lassítás és megállás nélkül elhajtott a helyszínről, majd csak akkor ment vissza, amikor már a mentőszolgálat munkatársai vizsgálták a sérült nőt.

A gyanúsított kihallgatásakor elismerte felelősségét a baleset okozásáért és a bűncselekmény elkövetéséért is.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.