Migránsokat fuvarozott

2016. 07. 11., h - 13:22
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M6-os autópályán, Ercsi közelében fogták el a rendőrök azt a román állampolgárt, aki öt afgánt szállított Budapest irányába.

Egy Opel Vectra típusú személygépkocsi vezetőjét igazoltatták a járőrök 2016. július 10-én 10 órakor az M6-os autópálya Ercsi és Százhalombatta közötti szakaszán. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a román állampolgárságú vezetőn kívül még öt afgán állampolgár utazott a járműben, akiknél nem volt olyan okmány, amivel magukat, vagy az ország területén tartózkodásukat igazolni tudták volna.

A 26 éves sofőrt a nyomozók jogellenes tartózkodás elősegítése vétség elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették és gépkocsiját lefoglalták. Az afgán állampolgárokat határzár tiltott átlépés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként és vették bűnügyi őrizetbe a rendőrök.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.