Lopott kerékpárral szenvedett balesetet

2016. 04. 08., p - 11:19
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy férfi ellen, aki eltulajdonított egy kerékpárt, majd azzal közlekedve elesett és kórházba került.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 5-én Mosonmagyaróváron P. Miklós 64 éves helyi lakos - ittas állapotban - kerékpárjával elesett, beverte a fejét és a mentők kórházba szállították. A helyszínre érkező rendőrök a férfi által magáénak vallott kerékpárt lefoglalták, majd később megállapították, hogy azt 2016. március 29-én 5 óra és 13 óra közötti időben tulajdonította el ismeretlen személy egy városi kerékpártárolóból.

 

A 64 éves férfit – kórházi ellátását követően – 2016. április 7-én a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított beismerte, hogy a biciklit, illetve a nála tartott házkutatás során talált további három kétkerekűt is ő lopta el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.