Lopott bankkártyával akart vásárolni

2016. 02. 22., h - 12:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint eltulajdonította a szomszédja bankkártyáját.

Egy nő tett feljelentést 2016. február 17-én 12 óra 43 perckor a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon arról, hogy bankkártyáját ismeretlen személy eltulajdonította és azzal az interneten több alkalommal vásárolni akart. A sértett részére a bank szöveges üzeneteket küldött a bankkártya használatáról.  A feljelentést követően a járőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy a 24 éves férfi a nőnek címzett, a postás által a lakása udvarára bedobott levelet felvette, majd az abban található, a sértett nevére szóló bankkártyával több alkalommal vásárolni akart. V. Pétert a rendőrök otthonában elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök a bankkártyát lefoglalták és visszaadták a sértett részére.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben – szabadlábon hagyása mellett – információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.