Kidöntötte a jelzőtáblát

2014. 08. 18., h - 11:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset okozásáért a járműben utazók felelősségüket nem ismerték el. A rendőrök a két férfit vérvételre előállították és vizsgálják ki vezette az autót.

A rendőrség ügyeletére 2014. augusztus 17-én 23 óra 26 perckor érkezett lakossági bejelentés, hogy Győrben, a 83-as főút kivezető szakaszán egy személygépkocsi a jelzőtáblának ütközött és kidöntötte. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a balesetet relatív gyorshajtás okozta, a sofőr nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel hajtott be a körforgalomba. A helyszíneléskor a járműben utazók egyike sem ismerte el a baleset okozásáért a felelősségét, ezért az egyenruhások a 36 és 49 éves férfit vérvételre előállították és vizsgálják ki vezette az autót.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.