Kerékpárt akart lopni

2014. 04. 25., p - 08:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 54 éves gyanúsított egy szigethalmi parkolóból akart eltulajdonítani egy kerékpárt, azonban a rendőrök tetten érték a bűncselekmény elkövetésén.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Lajos 54 éves szigetszentmiklósi lakos ellen.

 

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő ügyeletese 2014. április 23-án 22 óra 30 perckor az ügyeleti helyiségben elhelyezett térfigyelő kamerafelvételen észlelte, hogy egy férfi el akar tulajdonítani egy kerékpárt egy szigethalmi parkolóból. A helyszínre érkező rendőrök tetten érték az 54 éves férfit, aki az egyik kerékpárról- egy fadarab segítségével- megpróbálta lefeszíteni a lakatot.

P. Lajost a járőrök elfogták és előállították, majd- őrizetbe vétele mellett -gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

 

A gyanúsított ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság bíróság elé állítási javaslattal befejezte és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.