Kábítószert birtokolt

2014. 06. 23., h - 09:40
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járművezetőt Sopron belterületén állították meg a rendőrök.

Audi típusú gépjárművével közlekedett a férfi 2014. június 21-én 20 óra 30 perc körüli időben, Sopronban, az Újteleki utcában, amikor a rendőrök ellenőrzésre állították meg. A sofőrt igazoltatták, ruházatából két, alufóliába csomagolt, zöld színű, kábítószer gyanús anyag került elő. A gépkocsiban egy fém növénymorzsolót találtak a járórök. A 31 éves, soproni lakost az intézkedők a szükséges mintavételre előállították.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte, hogy kábítószer fogyasztó, a nála talált növényi származékot Ausztriában vásárolta.

A Soproni Rendőrkapitányság a sofőr ellen kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A lefoglalt kábítószer gyanús anyagok hatóanyag tartalmát vegyészszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.