Iskolatársukat bántották

2016. 06. 27., h - 08:58
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság három 16 éves, két 17 éves és egy 18 éves lány ellen.

A gyanú szerint a tizenévesek 2015. október 12-én a déli órákban Zalaegerszegen, az egyik középiskolában bántalmazták egyik iskolatársukat; a bántalmazásnak egy fiú osztálytársuk vetett véget. A tanórák után a sértett haza indult, mikor az utcán ismételten bántani kezdte a hat lány, akik megrúgták, megkarmolták és fellökték. A bántalmazás következtében a zalatárnoki fiatal nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati osztálya a fiatal lányok ellen csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.