Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2016. 04. 03., v - 09:12
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

                                          

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

 

Az elmúlt napon a megye rendőrei két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

 

A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Gábor és F. Sándor tiszaburai lakosok ellen. A 27 éves és a 22 éves férfiak 2016. március 31-én éjjel Tiszabura-Pusztataskony külterületén, a csatorna zsilipjét árammal ellátó villanyoszlopról leszerelték a trafót. Az elosztószekrényt felfeszítették és abból eltulajdonítottak több kilogramm vörösrezet és alumíniumot, továbbá több méter rézkábelt is. A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a jogsértőket, akiket otthonaikban elfogtak, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket lefoglalták. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két férfit, akik elmondták, hogy az eltulajdonított színesfémet Budapesten értékesítették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.