Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2016. 06. 05., v - 09:18
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

 

Az elmúlt napon a megye rendőrei négy férfit és három nőt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

 

A Jászberényi Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást négy jászsági fiatal ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi és egy nő 2016. június 4-én a délelőtti órákban Jászberény külterületén található erdőben jogosulatlanul, szakszerűtlenül szarvasgombát szedtek, amikor a járőr tetten érte őket. A helyszínre érkező természetvédelmi őr megállapította, hogy a kapáló módszerrel, amivel a gombát összeszedték, elpusztítottak öt tő orchideát is, ami védett növény. A rendőrök elfogták és előállították a társaság tagjait a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az eltulajdonított szarvasgombát és a kapákat a nyomozók lefoglalták.

 

A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 46 éves nő ellen. A helyi lakos 2016. június 4-én 11 óra körüli időben Jászladány egyik szórakozó helye előtt arcon ütött egy 47 éves férfit, majd a kabátja zsebéből elvette a pénztárcáját, amiből a készpénzt eltulajdonította, az üres tárcát pedig eldobta. A károsult kérte vissza pénzét, azonban a nő ismét megütötte, majd elszaladt a helyszínről. A bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és rövid időn belül azonosították, elfogták és a Jászladányi Rendőrőrsre előállították a jogsértőt. A nyomozók a helyi asszonyt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

 

A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy szolnoki lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 21 éves férfi 2016. június 4-én 22 óra 30 perckor Szolnok belterületén személygépkocsijával balesetet okozott. A helyszínen az intézkedő járőrök megállapították, hogy a R. Attilát a hatóság a közúti járművek vezetésétől eltiltotta. A rendőrök a jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.