Hétvégi közlekedési előrejelzés

2014. 04. 11., p - 11:32
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2014. április 11. és április 13. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken délelőtt még lehetnek erősen felhős tájak, ahol kezdetben zápor is előfordulhat. Reggel hideg lesz, alig kúszik fagypont fölé a hőmérséklet, néhol 2 méteres magasságban is fagyni fog. Délután napos, gomolyfelhős időre van kilátás, de csapadék már nem alakul ki. A kezdetben még élénk, néhol erős északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, délután 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton változóan felhős idő várható, csak elszórtan fordulhat elő zápor. Délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap délelőtt csak változóan, délután erősen felhős lesz az ég. Délután szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. A csapadék miatt nedves útszakaszokon számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, az erős szél pedig ronthatja a járművek menetstabilitását.

 

M3

A 219+700 és a 221+050 kilométerszelvények között a jobb pályatesten hídépítés miatt az előző és a leálló sáv zárására kerül sor kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve.

 

A 222+100-220+800 kilométerszelvények között a bal pályatesten hídépítés miatt az előző és a leálló sáv zárására kerül sor kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve.

 

M5

A 24 és a 18+700 kilométerszelvények között a bal pályatesten aszfaltozás miatt a haladó és leálló sáv zárására kerül sor kiépített fix tereléssel, 60 km/ó sebességkorlátozás mellett.

 

A 31 és a 32 kilométerszelvények között a bal pályatesten aszfaltozás miatt a haladó és leálló sáv zárására kerül sor kiépített fix tereléssel, 60 km/ó sebességkorlátozás mellett.

 

M6

2014. április 13-án 6-14 óra közötti időben a 165-171 kilométerszelvények között lévő alagútláncban mindkét pályatesten az alagút falának tisztítása miatt a haladó és az előző sáv felváltva le lesz zárva mobil tereléssel, a munkavégzés konkrét helyénél 60, illetve 40 km/ó sebességkorlátozásra kell számítani. A forgalom folyamatossága irányonként 1-1 sávban folyamatosan biztosított.

 

2014. április 12-13-án 0-6 óra közötti időben a 24+629, a 44-44+500 kilométerszelvények között mindkét pályatesten hídmosás miatt a haladó és az előző sáv felváltva le lesz zárva mobil tereléssel (a munkavégzés konkrét helye előtt és után 750 méter távolságot érint a zárás), 100/80 km/ó sebességkorlátozásra kell számítani. A forgalom folyamatossága irányonként 1-1 sávban folyamatosan biztosított.

 

M8

 

2014. április 12-13-án 0-6 óra közötti időben a 77+866 kilométerszelvények mindkét pályatesten hídmosás miatt a haladó és az előző sáv felváltva le lesz zárva mobil tereléssel (a munkavégzés konkrét helye előtt és után 750 méter távolságot érint a zárás), 100/80 km/ó sebességkorlátozásra kell számítani. A forgalom folyamatossága irányonként 1-1 sávban folyamatosan biztosított.

 

Az M6 és M8 autópályákon végzett munkákkal kapcsolatosan forgalomkorlátozásra kell számítani a 6205-ös út 7+900-7+300 kilométerszelvények között, a 6221-es út 2+650-3+350 km szelvénye között, valamint a 6-os főút 75+860-76+400 kilométerszelvénye özött. Ezeken az utakon az irányonkénti forgalmi sávok felváltva lesznek időszakosan lezárva 60/40 km/ó sebességkorlátozás mellett. 

 

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

 

A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

 

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani!

 

A „Kamionstop” 2014. április 12. (szombat) 22 órától április 13. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

A határátkelők forgalma:

 

Németországban és Ausztriában, a legtöbb tartományban április 14-től kezdődik a tavaszi szünet az iskolákban, ezért elsősorban a szerb viszonylatú határátkelőhelyeken, a hétvégén kilépő irányban kell élénkebb forgalommal számolni, de ez jelentős várakozás kialakulásához nem vezet majd. 

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen, pénteken délutántól késő estig megnövekedett forgalommal  kell számolni kilépő irányban, amely 30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. Belépő irányban vasárnap déltől egészen estig lehet várakozás kialakulásával számolni, amely várhatóan nem éri el a 30 percet. Teherforgalomban be- és kilépő irányban szombat estig, illetve hétfő reggel lehet 30-60 perc várakozással számolni. 

 

Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban péntek estig, továbbá hétfő hajnaltól várakozás kialakulásával kell számolni a kilépő irányban, melynek mértéke elérheti a 60-180 percet is, esetleg ezt meghaladhatja a román vám szervek adminisztratív ellenőrzései miatt.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban élénkebb forgalom pénteken este és szombaton délelőtt kilépő irányban várható, így 30-60 perces várakozás alakulhat ki. Vasárnap kora délutántól estig belépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke 30-60 perc lehet. A teherforgalomban kilépő irányban pénteken a délutáni óráktól kezdődően egészen szombat estig várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet is.

 

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalomban nem számolunk várakozás kialakulásával. A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a ki-, és belépő teherforgalomban alakulhat elsősorban pénteken és szombaton várakozás a késő délutáni és az éjszakai órákban melynek mértéke akár 30-60 perc is lehet. 

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen, a teherforgalomban szombaton, 12-én szombaton kilépő irányban 22 órától 0 óráig 30 perc.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A hrivnya árfolyamváltozása az ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyeken, a hétvégén okozhat akár 30-60 percet elérő forgalomnövekedést a személyforgalomban, a reggeli órákban kilépő, míg az esti órákban belépő irányban.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, mely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 120-180 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja az ukrán határ- és vámellenőrzés, valamint az Elektronikus Útdíj megfizetésével kapcsolatos ügyintézés miatt.

 

A személyforgalomban közlekedőknek alternatív útvonalként kizárólag napközben a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Szintén alternatív útvonalként elsősorban az ukrán állampolgároknak a záhonyi várakozás elkerülésére a Beregsurány közúti határátkelőhelyet ajánljuk. 

 

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

 

Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.