Elvitte a sértett pénzét, majd elmondta neki

2016. 02. 22., h - 15:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőkovácsházi nyomozók három fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként, akik a nyomozás adatai szerint több mezőhegyesi ingatlanba is betörtek.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást 2016. február 20-án egy idős férfi bejelentése alapján. A körzeti megbízott a 77 éves mezőhegyesi férfi házához ment, aki elmondta, hogy ismeretlen tettesek az előző éjszaka a kiskonyhájából ellopták a pénzét. Amikor észrevette a lopást, megkérdezte a közelben lakókat, hogy tudnak-e valamit róla. Ez után jelentkezett nála az egyik fiatalkorú szomszédja és elismerte neki, hogy a társával vitték el a pénzt, amelyet megfeleztek. Költött is belőle, de a megmaradt néhányezer forintot visszaadta a bácsinak azzal, hogy később a többit is oda fogja adni.

 

A körzeti megbízott és a rendőrőrs rendőrei előállították a 15 éves fiút, majd a környéken lakó 21 éves G. S-t is. Mindkettőjüket lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, akik elismerték a bűncselekmény elkövetését. Vallomásaikban elmondták, hogy az előző hónapokban harmadik társukkal, M. F-el állattartó telepre, lakatlan ingatlanokba és lakóházba is betörtek, ahonnan alumínium lemezeket, kéziszerszámokat, műszaki cikkeket és egyéb használati tárgyakat loptak el. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a 20 éves férfit is lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki és vizsgálják, hogy a gyanúsítottak pontosan milyen bűncselekményeket követhettek el. A házkutatások során lefoglalták az ellopott értékek egy részét is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.