Elszakította az ingét

2016. 04. 18., h - 09:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy buszsofőrrel agresszíven viselkedett.

Egy buszsofőr tett bejelentést 2016. április 16-án 23 óra körüli időben a rendőrségre arról, hogy Debrecenben a buszon inzultálja egy férfi. A rendőrök a helyszínen azt állapították meg, hogy egy férfi a Komáromi Csipkés György téri megállóban egy menetrend szerinti helyi autóbuszra egy felbontott dobozos sörrel a kezében akart felszállni, ami miatt a sofőr rászólt. A férfi erre a sört a nyitott ajtón keresztül kidobta a buszból. A sofőr ezután elindult a járművel, de az utas útközben folyamatosan szidalmazta őt. Ebből szóváltás alakult ki a buszsofőr és a férfi között, aki a következő megállóban többször leköpte a sértettet, majd benyúlt a vezetőfülkébe és a járművezetőt az ingénél fogva rángatta, ami ettől elszakadt. A járőrök B. Ferencet a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - szabadlábon hagyása mellett - a 31 éves helyi lakos ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.