Egy nap alatt elfogták a besurranókat

2016. 09. 29., cs - 17:33
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több pápai ingatlanból is lopott két 18 éves férfi, akiket a rendőrök őrizetbe vettek.

Két helyi lakos 2016. szeptember 27-én 0 óra 40 perc körül egy pápai családi házba besurranva mobiltelefonokat és közel húszezer forint készpénzt lopott el. A rendőrök a gyors adatgyűjtésének köszönhetően a két férfit még aznap elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a Pápai Rendőrkapitányságon. A nyomozók megállapították, hogy a két 18 éves fiatalember további bűncselekményeket is elkövetett a város területén. C. Zs. egy pápai társasházhoz tartozó pince ajtaját feszítette fel 2016 június végén, majd onnan több százezer forint értékben lopott el horgászfelszerelést. Ezt követően H. J-vel együtt 2016 augusztusától szeptemberéig egy pápai élelmiszerbolt melletti rekeszből – a reggeli nyitást megelőzően – több alkalommal tulajdonítottak el péksüteményeket. A gyanúsítottak 2016 szeptember közepén a kerítésen átmászva egy pápai családi ház udvarába mentek be, és annak pincéjéből szeszes italokat, élelmiszert vittek el. Egy másik pápai ingatlan garázsából 2016. szeptember 22-re virradóra horgászfelszereléseket loptak el.

A rendőrök a házkutatás során a két férfinél több, a bűncselekményekből származó tárgyat találtak meg, – többek között horgászbotokat, műanyag ládákat, szeszes italokat – melyeket lefoglaltak, és tulajdonosaiknak visszaadtak.  

A gyanúsítottak ellen – őrizetbe vételük mellett – lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pápai Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.