Bontotta a tetőt

2016. 02. 07., v - 07:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tetten ért 22 éves férfi ellen folytatott nyomozást vádemelés javaslatával fejezte be a Pásztói Rendőrkapitányság.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Dániel 22 éves jobbágyi lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2016. január 4-ét megelőző napokban egy jobbágyi ingatlan kerítésén átmászott, majd az ingatlan hátsó részén egy ablaknyíláson át a házba bement és a padlásáról - a magával vitt csákánnyal és fejszével - több fa tetőszerkezeti elemet lebontott és megkísérelte eltulajdonítani. Cselekménye közben a helyszínre érkező rendőrök tetten érték a 22 éves férfit, akit elfogtak, a rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak.

B. Dániel ellen folyamatban lévő eljárást a hatóság a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.