Bombafenyegetés Győrszentivánon

2014. 05. 09., p - 19:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyi művelődési házat kiürítették.

A rendőrség ügyeletére 2014. május 9-én 19 óra 3 perckor érkezett bejelntés, hogy Győrszentivánon, a helyi művelődési központban bomba fog robbani.

A helyszínre érkező egyenruhások az épületet kiürítették, a környéket lezárták és megkezdték a ház átvizsgálását.

A rendőrség kéri a környéken lakók megértését és türelmét!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.