Bárddal üldözte a sértettet
Vádemelési javaslattal zárult annak a külföldi férfinak az ügye, aki előzetes szóváltást követően először bántalmazta, majd egy bárddal meg is fenyegette a sértettet Angyalföldön.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott Z. X. 31 éves kínai állampolgárral szemben súlyos testi sértés és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A gyanú szerint a férfi 2014. október 11-én 18 óra körüli időben egy Budapest XIII., Béke úti kínai étterem hátsó udvarán dulakodni kezdett a sértettel, amely során őt egy földről felvett kővel többször fejbe ütötte, majd cselekményét egy harmadik személy közbelépésének hatására befejezte. Ezt követően a gyanúsított bement az étterembe, ott a kezébe vett egy bárdot. Ezt látva a sértett a Budapest XIII., Béke tér irányába elfutott, a gyanúsított azonban a bárddal kezében üldözte őt. A férfinak végül sikerült elmenekülnie.
A nyomozók a bűncselekmény másnapján ismert lakcímén elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra a külföldi férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága az eljárást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.