Agancsokat akart lopni

2016. 02. 24., sze - 08:22
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az alkalmazottak fogták el a menekülő férfit.

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy helyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 32 éves férfi 2016. február 23-án 12 óra 30 perc és 13 óra közötti időben Bőszénfán bemászott egy magántulajdont képező, körbekerített tenyészkertbe és onnan szarvasagancsokat akart eltulajdonítani, azonban a farm dolgozói tetten érték. Ekkor a trófeákat ledobta és a kerítésen keresztül próbált meg elmenekülni, de az alkalmazottak visszatartották és értesítették a rendőrséget. A körzeti megbízottak F. Mihályt a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.