A kábítószer-gyorsteszt is pozitív lett

2016. 08. 22., h - 10:31
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy 18 éves helyi fiatalemberrel szemben intézkedtek, aki jogosítvány nélkül, egy kölcsönkapott autóval fának csapódott.

A rendőrségre 2016. augusztus 21-én 21 óra 30 perc körüli időben bejelentés érkezett, hogy egy férfi fának csapódott autójával Zalaegerszegen, a Jókai Mór utcában és az úton bolyong.

A járőrök a helyszínen igazoltatták a 18 éves zalaegerszegi fiatalembert, melynek során kiderült, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, az autót pedig úgy kapta kölcsön egy ismerősétől. Ezt követően alkoholszondát, valamint kábítószer-gyorstesztet is alkalmaztak vele szemben, melyek pozitív értéket mutattak.

A rendőrök a sofőrt elfogták és mintavétel céljából előállították, továbbá ittas járművezetés vétsége, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak az ügyben.

A fiatalember az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.