Rendőrkézen 12 embercsempész

2015. 09. 10., cs - 11:19
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában 11 magyar és egy 1 belga állampolgárt fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök, akik a megalapozott gyanú szerint illegális bevándorlóknak nyújtottak segítséget.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember 9-én embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 11 magyar és egy 1 belga állampolgárral szemben indított büntetőeljárást. A gyanúsítottakat az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, illetve Kelebia, Kunbaja és Kiskunmajsa térségében ellenőrizték az egyenruhások, melynek során kiderült, hogy a gépjárműveikben tartózkodó külföldiek jogellenesen lépték át az államhatárt. A 43 utassal szemben idegenrendészeti eljárást indítottak a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.