Menekülő embercsempészt fogtak el Csongrádban

2016. 08. 11., cs - 12:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád megyei nyomozók őrizetbe vettek egy marokkói férfit, aki 15 migránst szállított az általa vezetett gépkocsiban. Ellene embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az 55-ös számú főúton Szeged felé közlekedő jármű sofőrjét a Készenléti Rendőrség járőrei megkülönböztető jelzés használatával akarták megállítani 2016. augusztus 10-én 23 óra 50 perckor.

A gépkocsi vezetője nem állt meg, nagy sebességgel menekülni kezdett. A férfi néhány kilométer megtétele után a személyautóval áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd a szalagkorlátnak ütközött. A sofőr ezután gyalogosan próbálta a helyszínt elhagyni, őt a járőrök a közelben elfogták. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A jármű átvizsgálása során a rendőrök a csomag – és utastérben összesen 15, magukat iraki állampolgárnak valló személyt találtak, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A 28 éves marokkói férfit a Csongrád megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A terheltet a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.