Közlemény

2016. 07. 27., sze - 22:33
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illegális migránsok a zárt körülmények ellen tiltakoztak a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban.

A Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Kiskunhalas, Szegedi úti objektumában 2016. július 27-én 16 óra 50 perc körül két, a zárt körülmények elleni tiltakozó illegális migráns - egy iraki és egy szír férfi - felmászott az egyik épület tetejére. Összevagdosták magukat és azzal fenyegetőztek, hogy leugranak, amennyiben  nem teljesítik a tábor megnyitásával vagy nyitottá tételével kapcsolatos követelésüket. A rendőrök anyanyelvi tolmács segítségével meggyőzték őket arról, hogy jöjjenek le a tetőről, amelynek 19 óra 20 perckor eleget tettek.

 

A rendőrök azonnal intézkedtek a sérült férfiak egészségügyi ellátására, azonban az illegális migránsok megtagadták az orvosi segítséget.

 

Ezután 20 óra körül három, kiutaztatás előtt álló arab férfi a lakóépületük II. emeletének ablakába kiállva kiugrással fenyegetőzött, akik a rendőri felszólításnak eleget téve felhagytak a tiltakozásukkal.

 

Jelenleg rend van a kiskunhalasi őrzött befogadó központban. A rendőrség továbbra is jelentős erőkkel biztosítja a befogadó intézményt és környékét, fenntartja a városban a közrendet, közbiztonságot. Kiskunhalason nyugalom van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.