Fővárosi taxis segítette a migránsokat

2015. 02. 01., v - 08:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 47 éves gépkocsivezető 700 euró ellenében négy koszovói Münchenbe csempészéséhez nyújtott segítséget.

A rendőrség ügyeletére 2015. január 30-án 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés, hogy az M1-es autópályán a Hegyeshalom irányába közlekedő magyar rendszámú taxi gépkocsiban koszovói állampolgárok utaznak.

A mosonmagyaróvári határrendészek a hegyeshalmi kilépőnél igazoltatták a taxi vezetőjét és négy utasát. Az egyenruhások megállapították, hogy a koszovói nő és a három  férfi a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, valamint a továbbutazáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkeznek.

A migránsokat tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt, a taxi sofőrjét embercsempészés gyanúja miatt előállították.

A menekültek elmondták, a szerb határszakaszon, gyalogosan érkeztek hazánkba, onnan taxival Szegedre, majd a fővárosba utaztak. A Keleti Pályaudvaron egyeztek meg a gépkocsivezetővel, hogy érvényes úti okmányok nélkül Münchenbe fuvarozza őket. Induláskor a 700 eurós viteldíjat egy összegben kifizették neki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya a 47 éves budapesti taxis ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!