Elfutott az embercsempész

2015. 07. 31., p - 08:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magyar embercsempészt és öt szír állampolgárt fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei 2015. július 30-án 7 óra 45 perckor Lajosmizse külterületén, az M5-ös autópálya 67-es kilométerszelvényénél található pihenőhelyen figyeltek fel egy magyar rendszámú, hétszemélyes, egyterű személygépkocsira. Mivel gyanúsnak találták a nyitott ajtókkal parkoló autót, ezért a rendőrök ellenőrizték a gépkocsit és annak utasait. Kiderült, hogy a jármű korábban lerobbant, ezért a sofőr telefonon segítséget kért a megjavításához. Ezt követően a gépjárművet vezető 51 éves magyar férfi a rendőri jelenlétet észlelve gyalogosan el akart menekülni a helyszínről, azonban a rendőrök elfogták.

A szegedi férfival együtt utazott a járműben nyolc szír állampolgár, köztük három gyermek. A külföldi utasok jogszerű magyarországi tartózkodásukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a felnőtteket előállították a rendőrök a kirendeltségre. A határsértők menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak. 

 

A sofőr a megalapozott gyanú szerint a korábban illegális határátlépést elkövető szír állampolgárokat felvette gépjárművébe és vagyoni haszonszerzés végett segítséget nyújtott nekik az ország mélységébe történő továbbjutásukhoz.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya J. Jánossal szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett - indított büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.