Árokba hajtott a menekülő cigarettacsempész

2014. 01. 19., v - 12:37
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kölcse Határrendészeti Kirendeltség járőrei elfogták azt a férfit, akinek autójában kilencmillió forintot meghaladó értékű csempészett cigarettát találtak.

A Kölcse Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2014. január 18-án a 491-es számú főúton ellenőrizni akartak egy ukrán hatósági jelzésű személygépkocsit és annak vezetőjét. A sofőr azonban a rendőrök megállásra felszólító megkülönböztető fény- és hangjelzését figyelmen kívül hagyta és nagy sebességgel továbbhajtott Fülesd irányába. A járőrök a gépkocsi után mentek, amit Penyige községében egy vízelvezető árokba borulva találtak meg. A baleset következtében a vezető nem sérült meg. A rendőrök a járművet átvizsgálták, amelynek utas- és csomagterében nagy mennyiségű ukrán zárjegyű feltehetően csempészett cigarettát találtak. Ezt követően a gépkocsit vezető 45 éves tiszabecsi férfit elfogták, majd a kilencmillió forintot meghaladó értékű cigarettával együtt átadták az eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.