Bankrablás miatt keressük - videóval frissítve

2016. 03. 23., sze - 22:08
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya 01000/772/2016. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2016. március 23-án 18 óra körüli időben bement egy Budapest VIII., Népszínház utcában található bankfiókba és az ott dolgozó alkalmazottat megfenyegetve a pénzösszeg átadására szólította fel.

A rablást követően az elkövető ismeretlen helyre távozott. Az eset során senki nem sérült meg.

 

Az elkövető személyleírása: 25-35 év közötti, 170-175 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi.

A bűncselekmény elkövetésekor szürke-fehér csíkos mintás kötött sapkát, fekete keretű szemüveget, krémszínű dzsekit, kék színű farmert, sötét színű félcipőt és fekete színű oldaltáskát viselt.

 

Kezében egy fehér műanyag zacskót tartott. Az elkövetőről fényképfelvétel áll a rendőrség rendelkezésére.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a  443-5000/31-613-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.