Zsarolással akart pénzhez jutni

2016. 05. 23., h - 09:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Norbert 41 éves helyi lakos ellen.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. május 20-án 21 óra körül egy kecskeméti presszóban megfenyegette a tulajdonost azzal, ha másnap délelőtt nem ad át neki 1,3 millió forintot, megvereti és tönkreteszi a vendéglátóhelyét.

 

A megzsarolt férfi feljelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságon. A sértett 2016. május 21-én 11 órakor a rendőrökkel együtt várta a gyanúsítottat a presszóban. Őt elfogták és előállították a nyomozók a rendőrkapitányságra, majd - őrizetbe vétele mellett -  gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.