Zsarolás Nyíregyházán

2016. 05. 21., szo - 10:57
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a feltételezett tettest rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették.

Nyíregyházán, a Petőfi utcán szólított le egy 19 éves demecseri fiút egy hasonló korú fiatal 2016. május 19-én 18 óra 15 perckor azzal, hogy adjon neki cigarettát. A fiú nemet mondott, amit a másik nem fogadott el. Átkutatta a zsebeit, majd maga vette el a füstölnivalót és a mobiltelefonját. A sértett kérte, hogy a telefont adja vissza, de hiába, a támadója inkább megfenyegette, ha bárkinek szólni mer a történtekről, megveri, valamint megöli őt és családtagjait is. A rendőrség a bejelentést követően rövid időn belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. István 18 éves demecseri lakost. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse a gyanúsítottat zsarolás bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.