Zaklatta feleségét, veszélyeztette lánya fejlődését
Vádemelési javaslattal zárult annak a berhidai gyanúsítottnak az ügye, aki zaklatta és kiskorú gyermekük előtt bántalmazta feleségét.
A Győri Rendőrkapitányság eljárást folytatott S. Z. 46 éves berhidai lakos ellen zaklatás és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. január 8-a és 2015. április 15-e között – miután felesége közös lányukkal együtt Győr illetékességi területére költözött - több mint 500 alkalommal hívta fel a sértettet különböző napszakokban. A beszélgetések alkalmával a 46 éves férfi rendszeresen erőszakos cselekmények elkövetésével fenyegette meg a nőt.
A gyanúsított házasságuk alatt többször bántalmazta feleségét, illetve agresszívan viselkedett vele, aminek gyermekük is tanúja volt. Az eljárás során az igazságügyi pszichológus szakértő megállapította, hogy a férfi viselkedése negatív hatással volt a kiskorú személyiségének fejlődésére. A Győri Rendőrkapitányság megkeresésére a várpalotai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben a 46 éves berhidai lakost.
A Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.