Volt élettársát szurkálta meg egy férfi Monoron

2014. 12. 27., szo - 08:23
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették a 31 éves férfit és társát is.

Személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán R. Rómeó 31 éves és R. József 25 éves nagykátai lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 31 éves férfi 2014. december 25-én 16 óra 40 perc körüli időben jelent meg egy monori családi háznál, ahol volt élettársa vendégségben tartózkodott. R. Rómeó a fenti időben berontott a ház bejárati ajtaján, majd minden előzmény nélkül – a nála lévő zsebkéssel – többször megszúrta volt élettársát. A nő a földre esett, azonban a R. Rómeó még ekkor sem hagyta abba a bántalmazását. A sérült nőt rugdosni kezdte és közben az ordította, hogy megöli. 

 

A sértett ismerősei mentőt hívtak és közben próbálták megfékezni a 31 éves férfit, aki a kést a kabátja zsebébe tette, volt élettársát pedig kivitte a ház előtt parkoló autóba - melyet társa, R. József vezetett – és elhajtottak a helyszínről.

 

Az adatgyűjtés eredményeként a járőrök megállapították, hogy a két férfi merre tarthat a sérült nővel és utánuk indultak. Bénye közelében utolérték őket, a járművet megállították és a benne ülő személyeket intézkedés alá vonták. A 25 éves sofőr kiszállt az autóból, azonban R. Rómeó ezt a rendőrök többszöri felszólítására sem tette meg. A hátsó ülésen utazó férfi egy pléddel próbálta betakargatni a mellette ülő sértettet. A rendőrök a férfit végül kiszállították az autóból, majd társával együtt elfogták és a Monori Rendőrkapitányságra állították elő őket, a sérült nőhöz pedig mentőt hívtak. 

 

A nyomozók R. Rómeót és társát – őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Ellenük a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.