Vízbe fulladt

2015. 12. 16., sze - 05:53
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a két fiatalkorú nem vigyázott a felügyeletére bízott három éves kisfiúra, aki belefulladt a tatai Öreg-tóba.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 17 éves oroszlányi fiú és 16 éves barátnője ellen. A két fiatal 2015. július 23-án délután érkezett a tatai Öreg-tóhoz a fiú gyermekkorú unokatestvéreivel. A gyanúsítottak és a felügyeletükre bízott tizenkét, nyolc, négy és három éves gyermekek több órát töltöttek el a tó partján. Már hazainduláshoz készülődtek, amikor a fiatalok észrevették, hogy a három éves kisfiú eltűnt mellőlük. Keresték a gyermeket, akit végül a tóban, az egyik stég közelében találtak meg eszméletlen állapotban. A kisfiú életét már a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

 

A halálesetet követő másnap a Komárom-Esztergom megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 17 éves fiút és a 16 éves lányt, akiknek a felügyelete alatt a kisfiú a vízbe fulladt. 2015. augusztus 25-én a rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével meggyanúsították a három éves kisfiú édesanyját is, aki gyermekét a két fiatalkorú felügyeletére bízta. Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2015. december 14-én befejezte és vádemelési javaslattal megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.