,,Varázsfüvet” árult - képekkel

2014. 05. 17., szo - 07:38
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a kábítószer terjesztő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást A. Sándor 34 éves budapesti lakos ellen.

Egy csepeli szakközépiskola igazgatója tett bejelentést a kerületi rendőrkapitányságon 2014. május 13-án, mert két tanulót a mentőszolgálat munkatársai - feltehetően kábítószer fogyasztás miatt - kórházba vittek.

A bevezetett nyomozási cselekmények alapján a rendőrök beazonosították A. Sándort, akitől a fiatalok a kábítószert vették. A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy hónappal korábban 14 csomag kábítószergyanús anyagot adott el egy,,ügyfelének” és rendszeresen terjesztette az úgynevezett ,,varázsfüvet”. A. Sándort a nyomozók 2014. május 13-án elfogták és őrizetbe vették. A csepeli lakásában tartott házkutatáskor a rendőrök egy digitális mérleget és 50 gramm száraz növényi törmeléket találtak és foglaltak le.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. Az illetékes bíróság 2014. május 16-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.