Valami elszabadult

2014. 08. 05., k - 12:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Brahiból emelt „barikádot” Szegeden 3 fiatal.

A rendőrség ügyeletére 2014. március 8-án 2 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Szegeden a Rév és a Bolygó utca sarkánál 3 fiatal „barikádot” emelt az úton. A helyszínre irányított járőrök összesen 15 darab 2 méter hosszú gerendát és 2 kukát találtak az úton keresztbe fektetve.

A rendőrök a bejelentőtől kapott személyleírás alapján a helyszín közelében elfogtak 3 fiatalkorú fiút, akiknek a cipőjük saras, kezük pedig koszos volt. Először mindent tagadtak, de végül bevallották, hogy a házibuli végeztével kiültek a Gyöp sor előtti játszótérre. Vallomásuk szerint ezután „elszabadult valami bennük”, ezért az oszlopokat és a kukákat is kirugdosták, majd „barikádot” emeltek belőlük. A bűncselekménnyel 284500 forint kárt okoztak.

A három fiatalkorú ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a fiatalkorúak ügyészének megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.