Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

2014. 10. 31., p - 09:06
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A büntetőügy 2013. szeptember 6-án indult, amikor Szombathelyen, az Újvilág utcában, egy épülő lakópark területén, a földmunkálatok során két jánossomorjai munkás életét vesztette.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. József, 52 éves mosonmagyaróvári és G. Ferenc, 65 éves szombathelyi lakossal szemben folytatott büntetőeljárását befejezte.

A nyomozás során kiderült, hogy a négy méter mély és három méter hosszú munkagödör oldala ráomlott a két férfire, akiket a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai közel egy órányi megfeszített mentés után tudtak csak kiemelni. A helyszíni szemlén a rendőrök megállapították, hogy a munkavégzéskor csak a munkagödör alja volt zsaluval biztosítva, míg a zsalu feletti, közel két méteres földszakasz nem.

Az ügyben gyanúsítottként kihallgatták S. Józsefet, aki a munkaterületen a mélyépítési munkálatokat irányította, illetve a műszaki ellenőrt, G. Ferencet.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást lezárta és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Szombathelyi Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.