Újabb haláleset kábítószer fogyasztás miatt

2013. 08. 18., v - 20:01
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség fokozott óvatosságra inti a kábítószer fogyasztókat!

Székesfehérváron 2013. augusztus 18-án hajnalban egy fiatal nő halt meg, miután lakásában kábítószert fogyasztott.

Az elhunyt 25 éves nő élettársa értesítette a mentőket 2013. augusztus 18-án hajnalban, mert a Széchenyi utcai lakásukban a nő nem adott életjeleket. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint előző este lakásukban az elhunyt nő és az élettársa, T. Gergely, valamint S. Nikoletta és K. Zsolt együtt italoztak és kábítószert fogyasztottak. Miután a S. Nikoletta és K. Zsolt elmentek, a sértett rosszul lett, majd meghalt.

A székesfehérvári nyomozók a lakásban „Y” lenyomatú tablettákat, valamint fehér port foglaltak le. A tablettákról az előzetes szakvélemény alapján megállapították, hogy extasy tabletták, míg a fehér port további szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Az ügyben a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói T. Gergely 26 éves, K. Zsolt 35 éves, S. Nikoletta 22 éves székesfehérvári lakosokat gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók az üggyel kapcsolatban kábítószer kereskedelem bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették V. Gábor 27 éves és V. Róbert 27 éves székesfehérvári lakosokat.

A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vizsgálják a jelenlegi és a korábbi halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.