Több vásárhelyi üzletből lopott

2016. 08. 25., cs - 09:31
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy 22 éves férfit, aki tisztálkodási szereket, édességet és szeszes italt tulajdonított el több hódmezővásárhelyi üzletből. Sz. Márkot a nyomozók őrizetbe vették.

A gyanú szerint a férfi 2016. augusztus 17-e és 2016. augusztus 19-e között összesen három élelmiszerüzletből, egy italboltból és egy drogériából csokoládékat, szeszes italokat, samponokat, tusfürdőket és izzadásgátlókat lopott el.

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint korábban engedély nélkül egyik rokona lakásába is bement, majd egy vásárhelyi szórakozóhelyről egy pénztárcát lopott el a sértett személyes irataival együtt.

A hódmezővásárhelyi rendőrök 2016. augusztus 24-én elfogták a 22 éves Sz. Márkot. A gyanúsított kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A férfi ellen lopás és magánlaksértés miatt indult eljárás. Őt a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.