Több üzletből is lopott

2016. 02. 06., szo - 10:28
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 32 éves gyanúsítottat.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Jenő 32 éves budapesti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. február 4-én 11 óra 30 perc körüli időben egy albertirsai szupermarketben élelmiszert, kozmetikai cikkeket és energiaitalt pakolt a hátizsákjába, majd az üzletből fizetés nélkül próbált meg távozni.

Az áruház biztonsági őrei a férfit tetten érték és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartották.

A járőrök Sz. Jenőt elfogták, majd előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás során végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként derült ki, hogy a 32 éves fővárosi férfi ellen több mint tíz büntetőeljárás van folyamatban hasonló jellegű cselekmények elkövetése miatt. A gyanúsított 2015 szeptemberétől kezdődően budapesti üzletekből kísérelt meg élelmiszereket és kozmetikai termékeket eltulajdonítani.

A ceglédi nyomozók Sz. Jenőt őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig 2016. február 5-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

Ellene a további eljárást – fogvatartása mellett - a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.