Több tízezer forint értékben lopott bizsukat

2016. 03. 19., szo - 08:21
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A nőt az egyik üzletben érték tetten az eladók, az elfogása előtt másik két boltból is lopott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat N. Péterné 56 éves budapesti lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

A nő gyanús viselkedésére 2016. március 17-én 15 óra 50 perc körüli időben egy Budapest V., Váci utcai üzletben figyeltek fel az eladók, ahol ruházatába rejtett több ékszert. Az üzlet alkalmazottjai hátra kísérték a nőt az irodába és értesítették a rendőrséget. A néhány percen belül kiérkező járőrök a csomag- és ruházatátvizsgálás során összesen 11 darab ékszert találtak nála, amely a belvárosi üzletből származott, valamint táskájából másik két ékszerbolt különböző termékei is előkerültek.

 

A rendőrök előállították a nőt a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.